A párkapcsolat kezdetén a kevésbé előnyös tulajdonságok még nem ismertek, és a különböző kémiai elemek, boldogsághormonok jótékony hatásának köszönhetően jó ideig rejtve is maradnak. A rózsaszínű felhőben úszós, lebegős időszakban csak a szépet és a jót látjuk meg a Másikban. Semmilyen racionális magyarázatot nem találunk arra vonatkozóan, hogy hogyan és mitől alakult ki ez a rendkívüli vonzódás közöttünk, hogy miért pont velünk történik ez a csoda, azt érezzük, hogy bizonyára csakis velünk történik, ilyen intenzitású érzést senki más át nem élhet. És természetesen nem is keressük a racionális magyarázatokat, csak úszunk a boldog eufória árjában, egyfajta légüres térben sodródunk, ketten, csakis ketten, mert nincs külvilág, vagy van, de nem érdekel, mert sosem elég egymásból, mert még, és még, és még együtt akarunk lenni. Két találkozás között az idő csigalassúsággal vándorol, aminek egyenes következménye a döntés, hogy ezen időt redukálandó, költözzünk össze, töltsük együtt az éjjelt és nappalt. Ez a kölcsönös szerelem, az ideális állapot, ami, valljuk meg, igen ritka és igencsak múlandó.
Az érzelmek gyakran libikókaszerűen viselkednek, hol erősebb, hol gyengébb hullámokban törnek elő, és hol egyikünkben, hol másikunkban öltenek erősebben testet. Nehezen jön össze az azonos hullámhossz, egyszer egyik, máskor másik oldalról érezhetőek kisebb-nagyobb huppanók.
Akár így, akár úgy indul a kapcsolat, az együttélés időszaka, előbb-utóbb felszínre kerülnek azok a bizonyos kevésbé előnyös tulajdonságok és kialakulhatnak konfliktushelyzetek. A rendetlenül szétdobált szennyes zoknik és alsók, esetleg bugyik, az el nem mosogatott edények, az elő nem vett porszívó, a le nem vitt szemét, a távirányító-harc, a hó közepén kiürülő közös kassza, a be nem fizetett csekkek, és sorolhatnám a tipikus pillanatképeket, melyek megannyi összezördülés forrásai lehetnek.
Ezek azok a kezdeti nehézségek, amelyeket az összecsiszolódás időszakának nevezünk. Az apróbb-nagyobb surlódások, nézeteltérések természetes velejárói annak a folyamatnak, amikor két ember egymáshoz alkalmazkodik, a korábban kialakult és eltérő szokásokat igyekszik egymáshoz illeszteni.
Pszichológusként a legnagyobb problémát abban látom, hogy a közös élet leggyakrabban meglehetősen spontán módon, ad hoc jelleggel indul. Azt értem ezalatt, hogy elmarad, hiányzik az elvárások megfogalmazása, az értékrend azonosítása, véletlenszerűen alakulnak ki a szerepek, osztódnak szét a feladatok. Ez a későbbiekben – nem csak az összecsiszolódás időszakában, hanem minden nagyobb fordulatnál, változásnál – előhozza a rejtett feszültségeket, az érintettebb vagy mindkét fél frusztrációját, veszekedéseket, vitákat generál és egyre inkább elmérgesíti a helyzetet, megrontja a két ember kapcsolatát.
Valami elromlik, és ahogyan a mostani, rohanó világunkban, fogyasztószemléletű társadalmunkban szinte semmit nem javíttatunk, inkább mindent újra és újabbra cserélünk, a házasságunkat sem megjavítani akarjuk. Egyszerűbb a problémát jelentő helyzetből kilépni, a régi társat lecserélni.
Valóban egyszerűbb?