Elveszíteni egy szeretett embert – ez életünk talán legfájdalmasabb pillanata.
Pillanata? Hiszen életünk végéig elkísér az érzés, az emlékek, mindaz, ami a szerettünkhöz köt. A fájdalom idővel enyhülhet, eljön az az idő, amikor már jó visszaidézni az együtt átélt napokat, hónapokat, éveket, amikor már nem a veszteség miatti bánat uralkodik rajtunk, hanem a korábban megélt közös örömök emléke.
De ezt a fájdalom csúcspontján nem tudjuk elhinni. Még elképzelni sem tudjuk az életet NÉLKÜLE.
Eleinte a sokk hatása alá kerülünk. Tiltakozunk a sors ellen, tagadjuk, hogy megtörtént a megtörténhetetlen, vádaskodunk és ellenkezünk, amiért éppen velünk történt meg. A ránk törő erős érzelmek személyiségtől függően kerülnek felszínre.
Van, akit szinte lebénít a fájdalom, látszólagos apátiába esik, ürességet, tompultságot érez, még könnyeket sem tud ejteni.
Van, akit látszólag kontrollálatlanul elural az érzések sokasága. Csapkod, sikoltozik, pánikba esik, s ez az állapot órákig, napokig eltarthat.
Az első sokkhatást követően megjelenik a szomorúság, a magány, a megsemmisültség, a kiüresedettség érzése. A céltalanság gondolatai, hogy ettől kezdve minden értelmetlenné vált.
S hogy meddig tart az út a szomorú tény valódi elfogadásáig, a fájdalom enyhüléséig?
A gyász időtartama egyénenként változó és nincs hozzá megfelelő recept. Lehet egy-két év. És lehet, hogy pszichológus segítségére van szükség ahhoz, hogy tovább tudjunk élni.
A gyász a veszteség által kiváltott reakció. Veszteséget azonban nem csak egy szeretett személy halála miatt élhetünk át.
Egy párkapcsolat megszakadása, válás, munkahely elvesztése, nyugdíjba vonulás, költözés – ezek mind olyan helyzetek, amikor veszteséget szenvedünk, szeretetünk, ragaszkodásunk tárgyát elveszítjük. Ilyenkor a gyászhoz hasonló érzések jelentkeznek, melyeket feldolgozni sokszor éppoly nehéz, mint szeretteink halálát.