Regina

Írta: Bencsik Andrea Online Pszichológus, Online terapeuta
 
Hogy délre jár az idő, a harangszóból tudta. Mindig onnan, s mint mindig a kondulást meghallva, most is szaporábbra vette lépteit. Látta, hogy nyoma sincs a júniusban megszokott déli napsütésnek, hogy egyre sötétebb és sötétebb az ég alja, érezte, amint az egyre erősödő szél belekap szoknyájába, arcát és egész testét csapkodja a készülődő tombolás, léptei egyre nehezebbé válnak, de ment, futott rendületlenül, mert tudta, hogy mennie kell. Tudta, hogy nagyon várják ott kint a mezőn, ahol hajnal óta meg nem áll az erős férfikezekben a kasza, rendre vágják az aranyló sorokat, hogy az aratás végére kévékbe kötve álljon az új lisztnek való búza.
Szerette ezeket a júniusi napokat, s nem csak a júniust, hanem az egész, tavasztól őszig tartó időszakot. Mert ilyenkor szívdobogva közeledett a határhoz, már messziről kurjantgattak neki, és amikor odaért végre az ebéddel, egy-egy jó szót, sőt olykor még mosolyt is kapott. A mosolyt szerette a legjobban. Érezte, hogy az nagyon jó, és egészen más, mint azok a rikoltó nevetések. Sosem értette, hogy mit és miért nevetnek, csak azt tudta, hogy rajta és miatta. Olyankor mindig elszégyellte magát és bebújt a sparhelt mögé. Ettől a többiek még jobban, még hangosabban, rázkódva nevettek, gúnyolódva mutogatva bekormozódott arcára, testére. Féleszű, gyügye, félkegyelmű, ügyefogyott, falu bolondja… Ezeket a szavakat hallotta ki leggyakrabban a nevetésekből, csakúgy mint a környékbeli gyerekek csúfolódásaiból, amint utána kiabáltak a faluban. Nem igazán értette ő e szavak lényegét, csak azt érezte, hogy ezek takarják azt a számára megfoghatatlan határvonalat, amely megkülönbözteti másoktól. Mert ő más, mint a többi, ezt valahol mélyen megértette. 
Negyedik gyermek volt a sorban, mondhatnánk, kései áldás szülei életében. De őt nem áldásként fogadták, hanem egy újabb éhes szájnak tekintették. Anyja azon a tizenkilenc év előtti nyáron is makacsul forgatta a sarlót, sűrűn hajlongva nyolc hónapos terhe ellenére, amikor azt a hirtelen nyilallást megérezte. „Nincs még itt az ideje” – gondolta, s konokul tépte tovább a kalászokat. Ájultan találtak rá később a helybeliek, hamar szekérre tették és mire hazavitték, a bába is megérkezett. Hiába volt idő előtt, és hiába volt kis súlyú az újszülött, nagyon nehéz szülés volt. Valahogy sehogy sem akart megjelenni a fej a szülőcsatornában, s mire előbújt végre, alaposan megizzasztotta anyját és segítőjét egyaránt. Kicsi volt, ráncos és hamuszürke. Az érkezését megelőző hangos kiáltozások egyszerre elnémultak, a hirtelen beálló vészjósló csend szinte belehasított az omladozó vályogfalakba. 
- Angyalnak született – mondta a bába lemondóan. 
- Legalább hadd láthassam! – nyúlt felé az anya erőtlen karjával és tejtől duzzadó mellére helyezte az élettelen csecsemőt. - Éreztem, hogy lány lesz. A Regina nevet szántam neki boldogult nagyanyám után – mondta szomorúan és fájdalmasan dúdolva ringatni kezdte az apró testet. Pár perc múlva apró nyöszörgéssel Regina a világ tudtára adta, hogy mégiscsak megpróbálkozik a földi élettel. Három nap és három éjjel őrizték minden légvételét, mire egyre erősebb sírásai nyomán bizonyossá vált, hogy életben marad.
Csak sokkal később lett nyilvánvaló, hogy ezek a napok mégsem múltak el maradandó nyom nélkül. Nehezen tanult meg járni, mozgását mindvégig groteszk mozdulatok kísérték. Beszéde artikulálatlan maradt, közlendőit csekély szókinccsel, sivító hangon továbbította mások felé.
Minderről és másságának okairól Regina azonban semmit nem tudott. Azt tudta csak, hogy ő soha nem játszhat a többi gyerekkel, nem mehet velük a patakpartra kavicsokat dobálni a vízbe, nem fejtheti meg a palatáblára írt titokzatos ábrák jelentését, és nem énekelheti azokat a szépen csengő énekeket. 
Az idő múlását alig-alig érzékelte. A hideg téli hónapok évről évre ugyanabban a lassú egyhangúságban teltek. Az egyedüli élményt Regina számára a télben az jelentette, amikor anyja kinyitotta a vaskályha ajtaját, megkotorta a hamvadni készülő parazsat és új hasábokat tett a tűzre. Ez a szikrázó pattogás megigézte Reginát. Örömmel fedezte fel, hogy a kályha ajtaja mentén egyre nagyobb a rés, így azt a titokzatos fényességet, a csapkodó lángok ragyogását egész nap láthatja. Úgy képzelte, ott él a Tűzvarázsló, s látni vélte, amint rituális táncát lejti. Sokszor beszélt is hozzá és vakkanóan nevetett a válaszain.
Ilyentájt azonban már nem kellett fűteni, a Tűzvarázsló is elillant, hosszabbak voltak a napok, de valahogy mégis sokkal gyorsabban elteltek. Éveken keresztül elkísérte eleinte édesanyját, később a nővérét, akik dologidőben ebédet vittek a munkásoknak. Tavaly nyár óta pedig egyedül járt. Anyját elgyengítette a betegség és az idő, nővére férjhez ment, pici babának adott életet, így Regina önálló feladata lett a mindennapi ebéd kihordása. Már kora reggeltől lázasan készülődött, többször ki- és becsomagolta az élelmet, tízszer is meggyőződött arról, hogy mindent alaposan összekészített, maga elé motyogva ismételgette a megszokott lépéseket.
Így volt ez ezen a napfényesnek induló reggelen is. Felkeléskor sebtében magára kapta könnyű nyári ruháját, ellátta az állatokat, moslékot öntött a kocáknak és kiengedte a baromfit kapirgálni. Ezután a szokásos rituáléval készítette össze kosarát és sietős léptekkel indult a jól ismert, kitaposott ösvényen a határ felé. 
Mire a harangszó elhallgatott, ő is megérkezett az ebéddel. Ma azonban a munkások nem kurjongattak és nem is mosolyogtak, a zsúpfedeles pajta oltalma alá behúzódva csendben fogyasztották ebédjüket és szúrós szemmel kémlelték az egyre sötétebben gyülekező viharfelhőket. Az ebéd végeztével komótosan vették vállukra a kaszát és indult ki-ki a maga sora felé. 
- Vigyázz te lány, nehogy elsodorjon ez a pokoli vihar – vetette oda a fogai közül egyikük, de a hirtelen felcsattanó mennydörgésben Regina nem hallotta a szavakat.
Karjára vette kosarát és rohanva indult vissza a falu irányába. Az út negyedénél sem tartott, amikor megmutatták az égiek, milyen erejű tombolásra képesek. Hatalmas villámok villantak, bevilágítva a feketévé vált mennyboltot, nyomukban fülsüketítő csattanás, dübörgés, égzengés jelezte, hogy közeledik a világ vége. Regina legalábbis biztos volt abban, hogy ez az, hogy ez csakis az ördög műve lehet, és reszketve kuporodott össze az útszélen. A hirtelen nyakába zúduló eső miatt fejére hajtotta szoknyáját, de hiába, attól sem tudta magát megvédeni. Nem tudni, meddig ült így egyedül, vacogva, kiszolgáltatottan. Egyszer csak arra eszmélt, hogy elállt az eső, minden újra csendes és világosodik az ég alja. Körülnézett, de nem tudta, merre kell indulnia. Felrémlett benne az ebéd, de hogy a határ felé kell-e mennie, kivinni, vagy már hazafelé kell-e tartania, azt már nem tudta eldönteni. Csak ült ott az út szélén, vizes ruhában, egyre jobban rázkódva, fogai ütemesen összekoccantak, nyüszítve sírdogált.
A lemenő nappal hazatérő napszámosok találtak rá. Amikor hazavitték, anyja azonnal megrakta a tűzet a Regina által úgy szeretett vaskályhában, pokrócokat, rongyokat csavart a lány köré és a kissámlira ültette a meleg mellé. Regina belenézett a vidáman fellobbanó lángnyelvekbe, megcsodálta az ismerős pattogást, és nem értette, hogy miért érez egyre nagyobb hideget, miközben egész teste forró vízben úszik. Aztán a tűzlobogás elhalványult, a fények egyre életlenebbé váltak, csak a Tűzvarázsló alakja élesedett, arcán széles mosollyal, lassú, kerengő mozdulatokkal, majd egyre erőteljesebb lábdobbantásokkal ropva véget nem érő táncát. - Gyere, táncolj velem! – kiáltotta hívogatóan és örömittasan, s belefeledkezve a tánc hevébe, karjaiba kapta a lányt és csak forgatta, forgatta, forgatta, forgatta, a szédülés időtlen mámoráig. 
Reginát három nap múlva kísérték utolsó útjára. A falu napszámosai kezükben tartott süveggel, lehajtott fejjel nézték a keresztre vésett feliratot. Született 1915-ben, meghalt 1934-ben. Isten nyugosztalja.
 

Személyes pszichológiai tanácsadás Veszprém megyében, Káptalantótiban. Azok számára, akik nem tudnak személyesen felkeresni, online tanácsadásra, Skype terápiára van lehetőség. Előzetes időpont egyeztetés érdekében hívjon a
+36 30 99 15 651-es telefonszámon vagy írjon az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címre

Kérdés, üzenet küldése Bencsik Andrea Online Pszichológusnak:

Üzenete közvetlenül a személyes mail-boxomba érkezik és sehol, semmilyen módon nem kerül nyilvánosságra. Várom üzenetét.

A válaszadás érdekében a (*)-gal jelzett összes mező kitöltése szükséges



Név (*)

Kérem írja be a teljes nevét
Ország

Invalid Input
E-mail (*)

Hibás e-mail címet adott meg
E-mail ismét (*)

A két email cím nem egyezik

Kérem röviden, 3-5 mondatban fogalmazza meg kérdését

Üzenet (*)


Biztonsági kód (*)
Biztonsági kód (*)
   kód frissítése
Biztonsági kód érvénytelen

  



Jognyilatkozat >>>




 
 

© Bencsik Andrea Pszichológus - www.bencsikandrea.hu  *  Mobil Weboldal Fejlesztés: SEO by Panograph Ltd.