Loading...
 
 
Györgyi hat éve küzd azért, hogy gyermeke lehessen. Hogy kiküszöbölje fiatalkori botlását…
 
A történetem kezdete messzire, másfél évtizedre nyúlik vissza. Éppenhogy 18 éves voltam, nagyon fiatal, s ma már tudom, mennyire felelőtlen…
Barnus volt az első szerelmem, aki maga sem volt sokkal tapasztaltabb nálam. Hónapokig csak ismerkedtünk egymással, csókolóztunk, simogatóztunk, igyekeztük bebarangolni és felfedezni egymás testét. Lassan haladtunk egymás felé, mígnem eljött a nap, amikor mindketten úgy éreztük: beteljesedhet a szerelmünk. Egymáséi lettünk, anélkül, hogy védekeztünk volna. Azt tudtuk, hogy vigyáznunk kellene, de nem volt gyakorlatunk abban sem, hogy hogyan. Hamarosan elmaradt a menstruációm és kiderült: terhes vagyok. Hathetes volt, amikor elmentem az abortuszra. Nehéz és fájdalmas döntés volt, de túl fiatalok voltunk a szülőségre. 
Egy jóindulatú orvoshoz kerültünk, aki elmagyarázta a fogamzásgátlás fontosságát és lehetőségeit. Megbeszéltük, hogy a következő hónaptól szedem a tablettát, és soha, de soha többé nem akarunk ilyen helyzetbe kerülni.
A műtét - gyűlölöm kiejteni is az „abortusz” szót - egy szerdai napon volt és komplikáció nélkül zajlott, másnap reggel elhagyhattam a kórházat.
A barátaink azon a héten egy ismerős balatoni házában nyaraltak. Lelkileg megviseltek voltunk, ezért Barnussal úgy gondoltuk, jót fog tenni egy kis kikapcsolódás, ha leutazunk hozzájuk a hétvégére.
Nyár volt, hőség, és bármennyire érthetetlenül hangzik, eszembe sem jutott, hogy nekem még nem lenne szabad megfürödnöm a Balatonban. Hiszen nem volt semmi panaszom, nem fájt semmim, csak kicsit még véreztem, amit tamponnal megoldottam… 
Másnapra negyvenfokos lázam lett, iszonyatosan rázott a hideg és ömlött belőlem a vér. Mentők vittek a legközelebbi kórházba, ahol a kialakult fertőzés miatt pár nap múlva egy újabb műtétre került sor. A lázam nagyon nehezen ment le, teletömtek gyógyszerekkel, két hét után hagyhattam csak el a kórházat.
Hogy ez idő alatt hogyan bántak és beszéltek velem az orvosok és a nővérek, azt inkább nem ecsetelem. Sajnos, ma már azt kell mondanom, teljesen igazuk volt. Borzasztó felelőtlenség volt mindez a részemről. Már önmagában a gyermekem megölése, amit tovább tetéztem azzal, hogy három nappal a műtét után a Balatonban lubickoltam.
Mentségemül szolgálhat-e, hogy akkor, abban az életkoromban nem fogtam fel mindennek a súlyát? Számos nőtől, nőről hallottam, hogy elvetette a gyerekét, de akkoriban eszembe sem jutott gyilkosságnak tekinteni az ilyesmit. Valahogy úgy képzeltem, hogy „az” csak egy sejthalmaz. És eszembe sem jutott, hogy a műtét miatt gyakorlatilag nyitva áll a méhszájam, sebekkel, minden fertőzésnek kiszolgáltatva.
Mára már mindezt megtanultam. És ennél sokkal többet is meg kellett tanulnom, keményen…
De előbb térjünk vissza és haladjunk sorrendben. Barnussal még egy évig tartott a szerelmünk, aztán ő kapott egy külföldi munkalehetőséget, a távolsággal egyenes arányban a kapcsolatunk is meglazult, végül békésen sok szerencsét kívántunk egymásnak.
A következő években hosszabb-rövidebb ideig járogattam fiúkkal, de egyikbe sem lettem igazán szerelmes.
Mígnem nyolc évvel ezelőtt, egy vállalati rendezvényen megismertem Lacit. Egymásra találtunk, igazi társak lettünk, s két évvel később összeházasodtunk. Úgy gondoltuk, itt az ideje a családalapításnak, s abbahagytam a fogamzásgátlót, amit a rosszemlékű műtét óta folyamatosan szedtem. Fél évig reménykedtem és hónapról hónapra vártam, hátha most babám lesz, hátha most nem jön meg a menstruációm. Hiába, szinte napra pontosan mindig megérkezett. Felidéződött bennem a balatoni kórházban annakidején elhangzott fenyegetés: „ezzel a felelőtlen fürdőzéssel és fertőzéssel valószínűleg egy életre elintézte magának, hogy valaha is teherbe eshessen”. Ahogy teltek a hónapok, egyre erősebben eluralt a félelem, s a gondolat, hogy igazat jósoltak….
Felkerestem egy jó hírű nőgyógyászt, aki alaposan kivizsgált. Az eredmények alapján semmivel sem tudott bíztatni. Valószínűleg soha nem lehet gyermekem, természetes úton biztosan nem, legfeljebb a lombikbébi-programmal. Azóta négy sikertelen beavatkozáson vagyunk túl. Nincsenek szavak elmondani, hogy min mentem, mentünk keresztül az elmúlt évek során, remények, kétségek, majd reménytelenség, kilátástalanság-érzet. Laci, aki teljesen egészséges, kitart mellettem, azt mondja, bármeddig elmegyünk, de gyerek nélkül is velem akar élni. Gyötörnek a kételyek, hogy őt is megfosztom a legfontosabb és legboldogabb élménytől…
A remény mára sajnos egyre halványabb, az elkeseredettségem és persze a bűntudatom, önmarcangolásom egyre erősebb…. Tudom, csakis magamat okolhatom. Hogyan lehettem ennyire meggondolatlan és felelőtlen 18 évesen? Lehet-e mentségem, hogy annakidején senki semmiről nem igazán világosított fel? S ha ez mentség is lenne, kárpótolhat-e azért, hogy talán soha nem élhetem át az anyaság örömét? 
Ma már pontosan érzem a mondás a lényegét: „Egy nő két dologért tesz meg mindent; azért hogy ne legyen és azért, hogy legyen gyereke”.
Szeretném, ha leírná a rovatában a történetemet. Bízom benne, hogy ezzel néhány fiatal figyelmét felhívhatnánk a veszélyekre, a következményekre. S ha nem is ők, de talán olyan szakemberek olvashatják a történetemet, akik fiatalok nevelésével foglalkoznak, s talán jobban átérezhetik a felvilágosítás fontosságát és súlyát…. 

Személyes adatainak védelme, információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartása kiemelkedő fontosságú számomra. További részletek a Jognyilatkozat és Adatvédelem linken olvashatók.